A hazai férfi labdarúgó válogatott ma este hat órakor Angliát fogadja az idei első Nemzetek Ligája-mérkőzésén.

A pénteki sajtótájékoztatón Marco Rossi szövetségi kapitány elmondta, hogy a papírforma alapján négy lehetetlen küldetés vár a csapatra az eredmény szempontjából. Véleménye szerint a nagy lehetőségük abban rejlik, ha mérkőzésről mérkőzésre bizonyos aspektusokban javulnak és hozzáfűzte, hogy már négy évvel ezelőtt is ez volt a célkitűzése.

„Azért játszhatunk most ilyen ellenfelek ellen, mert megharcoltunk érte. Megvan a győzni akarásunk, és igyekszünk a lehető legtöbbet nyújtani.” – nyilatkozta a szakember.

Megtudtuk azt is, hogy reménykednek a jó eredményben és szeretnének szép játékkal néhány nehezen felejthető pillanatot szerezni a szurkolóiknak.

Az Európa-bajnokságot követően az UEFA a rendbontók viselkedése miatt a találkozó zárt kapuk mögötti rendezése mellett döntött. A lelátók azonban ennek ellenére sem lesznek üresek, ugyanis a Magyar Labdarúgó Szövetség a tizennégy év alatti fiatalok számára, iskolai szervezésben, kísérőkkel biztosítja a belépés lehetőségét.