Ez tényleg működik: meglátod, megijedsz, fékezel, lassabban mész.

A nógrádi rendőrök még tavaly Karancsalján és Ságújfaluban helyeztek el egy-egy egyenruhás rendőrt ábrázoló életnagyságú táblát. A „kollégák” kihelyezésének célja volt, hogy felhívja a járművezetők figyelmét a közlekedési szabályok betartására, és a tábla láttán óvatosabban, a gyalogosokra és járművezető társaikra is odafigyelve vezessenek.
Most két új életnagyságú rendőrt ábrázoló tábla helyeztek ki, amelyek helyszínének kiválasztásánál – mint, az első esetben is – fontos szempont volt, hogy olyan útszakaszok mellé telepítsék, ahol a forgalom sűrűsége fokozott baleseti kockázatot jelent.
Az egyik új makett a 2-es számú főúton, Nagyoroszi lakott területén belül, a Parassapuszta irányából Borsosberény irányába tartó forgalmi sáv mellett, míg a másik szintén a 2-es számú főúton, a diósjenői elágazónál, a Rétság irányából Vác irányába haladó forgalmi sáv melletti részen vigyázza továbbiakban a közlekedés biztonságát.
Az ötlet egyébként nem új, hiszen a 90-es években már a borsodi rendőrök is alkalmazták, sőt a módszer szerepelt az Üvegtigris című filmben is.
(Fotó: police.hu és Üvegtigris című film)