Az elmúlt 40 év legjobb magyar sajtófotóiból látható válogatás május 29-ig a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban Budapesten.

A visszatekintő kiállítást a Magyar Sajtófotó Kiállítás 40-ik évfordulója alkalmából rendezi a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztály elnöksége. A tárlaton 123 fotográfustól tekinthetők meg képek, emellett külön tárlókban láthatók az elmúlt négy évtized kiállításaihoz, pályázati megjelenéseihez fűződő emlékek és a fotóriporteri munka kellékei.

A válogatás a magyar sajtófotó valamennyi műfaját bemutatja, a legnevesebb fotóriporterektől, a kevésbé ismertekig, az idősebb generációtól a fiatalokig, csak olyan képek szerepelnek, amelyeket korábban a Magyar Sajtófotó Pályázatra beadtak az alkotók. Az első sajtófotó kiállítást 1981-ben Szalay Zoltán hozta létre, és a következő harminc évben is (kisebb-nagyobb kihagyásokkal) gondozója, rendezője maradt a kiállításoknak.

Más lett a sajtó 

Azóta megváltozott a politikai berendezkedés Magyarországon és ezáltal a sajtó is; más lett a technika, a jogi környezet, megváltozott a képek nyilvánosságra kerülésének módja és gyakorisága, viszont a fotóriporterek elkötelezettsége nem változott. A sajtónak dolgozó fényképész ma is arra törekszik, hogy a valóságot saját interpretációban tálalva mutassa meg a közönségnek, szórakoztasson vagy provokáljon.

A 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás április 26-án nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol kihirdetik MÚOSZ Nagydíj és az André Kertész-nagydíj győzteseit, valamint a tizennégy kategória első három helyezettjét és a különdíjak nyerteseit is.