Dr. Say Istvánné, a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület tagja Király Zsiga díját vehetett át a Budai várban.
A Király Zsiga díjról
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége 1994-ben Király Zsiga Díjat alapított a népi kismesterségek kiemelkedő műveléséért, illetve a népművészeti mozgalomban végzett közösségi tevékenységért. Király Zsiga a dunántúli pásztorművészet egyik kiemelkedő mestere volt. 1839-ből és 1845-ből datálva három spanyolozott mángorló és két tükrös ismeretes tőle. A több színű spanyolozás technikáját olyan pontossá, hajlékonnyá, aprólékossá tette, amit sem előtte, sem utána nem ért el más. Király Zsigánál jelennek meg először figurális jelenetek. Kompozíciói: a pandúrt térdre kényszerítő büszke betyár, a tölgyfa mellett sétáló juhász, mángorlóin a mulatójelenetek méltán tartoznak a magyar népművészet legtöbbet közölt alkotásai közé. A faragó pásztorokra gyakorolt hatását mutatja, hogy jeleneteit, de még számjegyeit és keretmintáit is epigonok még ötven évvel később is utánozták.
Összesen csak 5 db díjat adnak
A Király Zsiga-díj, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének legrangosabb elismerése, amelyet olyan alkotóknak ítélnek oda, akik munkásságukkal kiemelkednek a többi művész közül, vagy pedig szervezői kvalitásaiknak köszönhetően érdemelték ki ezt a rangos elismerést. Országos szinten csupán 5 ilyen díjat osztanak ki.
Idén Dr. Say Istvánné csuhé, szalma, gyékényfonó népi iparművész kapta Szekszárdról a Király Zsiga díjak egyikét.
"A sors elfogadható kézügyességgel áldott meg, és úgy gondolom, van bennem készség a kreativitásra is. Ezek a tulajdonságok azonban senkit nem jogosítanak fel arra, hogy azt képzelhesse, mindent tud. Ezért próbáltam másoktól tanulni, megkülönböztetni az értéket az átlagostól, a jót a silánytól. Különféle népi kézműves tevékenységeket tanultam és gyakoroltam. Hímeztem, nemezeltem. Kísérletező keresgélésem során akadtam rá a csuhéra. Azóta ez az elfoglaltság nem munka számomra, hanem kedvenc kikapcsolódásom és időtöltésem. Amint elkezdtem ezzel az anyaggal foglalkozni, az volt az érzésem, mintha mindig is közöm lett volna hozzá. Úgy érzem, a csuhéval valami fontosat találtam – mintegy véletlenül -, és hogy nekem ezzel a tevékenységgel még dolgom van az életben.”
– írja önmagáról Dr. Say Istvánné a csuhe.hu oldalon.
Forrás: Tolna Megyei Népművészeti Egyesület
