A 21. század globális útja, hogy a fiatalok sokkal előbb tartanak háziállatot, mint vállalnak gyereket! Európában mintegy 85 millió háztartásban (a háztartások 20-30%-ában) tartanak legalább egy háziállatot, míg hazánkban még népszerűbb a  kisállattartás: itthon a háztartások felében van házi kedvenc.

Ennek hátterében egyes elméletek szerint globális trendek állnak: a mai fiatalok  egyre később és egyre kevesebb gyereket vállalnak. Emellett a sűrűn lakott és felgyorsult életkörnyezetet biztosító városokban manapság felértékelődik a természetközeliség is – ez pedig a szintén kisállattartásnak kedvez.

Akármi is áll a dolog hátterében, egy biztos: a kedvtelésből tartott kisállatok számának növekedése nem csak örömteli pillanatokat okoz a gazdiknak, hanem a házikedvenc-piac jelentős bővülésével is együtt jár. Az állateledelek, játékok és különféle egyéb kisállat-kiegészítők mellett a fiatal, már tech-kütyük mellett felnőtt gazdigeneráció igényei egy újabb piaci szegmenst is megnyitottak.

Bár itthon egyelőre viszonylag ritkán hallunk róla, a pet (háziállat) technológiai szektor már ma is szélsebesen fejlődő terület. A mindenféle kisállat-kütyüket fejlesztő vállalatokba ömlik a pénz: 2012 és 2017 között mintegy 334%-kal (!) nőtt a kockázatitőke-befektetés a szektorban, és elemzők szerint a pet tech 2023-ra csak Észak Amerikában 281 milliárd dolláros biznisz lesz.

A pet tech elnevezés egy rakás olyan szolgáltatást takar, ami kisállatokhoz kötődik. A legegyszerűbb példa talán a Wag! kutyasétáltató app. A Wag! egy olyan applikáció, ami a kutyagazdikat köti össze alaposan ellenőrzött kutyasétáltatókkal – és még biztosítás is jár a szolgáltatás mellé. Az elfoglalt kutyások így nyugodtan bízhatják kedvenceiket a “pótgazdikra”, akik ráadásul tavaly óta már nem csak sétáltatást, de egész napos felügyeletet is vállalhatnak. A kockázatitőke-befektetők eddig 300 millió dollárral díjazták az ötletet.

Újabb példa a 2019 óta Magyarországon is elérhető GPS-alapú állatradar-szolgáltatás, amivel nyomon követhetjük, merre jár kedvencünk. Hasznos funkció a virtuális kerítés felállítása: az app riasztást küld, ha háziállatunk elhagyja a neki virtuálisan kijelölt területet. De ehhez kapcsolódó és nagyon népszerű az is, hogy a kisállat nyakörvében van egy chip, amit a kutyaajtó ha felismer, beengedi, ha nem, akkor nem nyílik az ajtó! Ezzel el lehet kerülni az illetéktelen állatok behatolását is!:-)

Nemzetközi sikerre számíthat a BabelBark ötlete is. A platform a házi kedvencek egészségügyi adatait (például étrenddel és testmozgással kapcsolatos adatpontokat) osztja meg az állatorvossal és a gazdával egyaránt. A tudatos kisállattartók így könnyebben nyomon követhetik kedvenceik egészségi állapotát.

Ez utóbbi szolgáltatás jól jelzi, hogy a Dolgok Internete-forradalom már a pet tech szektort is elérte. Az új technológiával ma még mi, emberek is csak ismerkedünk, de minden jel arra mutat, hogy nemsokára bundás (vagy tollas, de ki tudja, esetleg pikkelyes) barátaink is felcsatlakozhatnak az internetre.