A petesmalmi vidraparkba került Pedró, a héthetes kisvidra, amelyet a Séd patakból mentettek ki nemrég a vadmentők.

A Séd patak medrében, sírva találtak a közelmúltban egy vidrára az állatvédők. A Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont a közösségi oldalon számolt be a különleges kölyökmentésről. Egyik munkatársuk, Jocka, hason fekve, a patak medréből halászta ki a kicsit, ugyanis a kis vidra olyan helyre bújt, ahol alig lehetett hozzáférni. Mentése indokolt volt, mert a sebes folyású Séd patak messzebbről sodorhatta el, illetve a kutyák jelenléte folyamatos a környéken.

Anyjával történhetett valami, vagy amikor költöztette, valami megzavarhatta, ezért hagyta el a kicsit.

Igaz, a bundájuk tökéletesen védi őket a hidegtől, a picur mégis megfázott kicsit, ezért a rendelőben kezelésbe vették.

A kölyök a Pedró nevet kapta és Balogh Márta, a Petesmalmi Vidrapark vezetője vette gondozásba. – Hét hetes körül lehet a kisvidra, cumisüvegből etetem egyelőre három óránként – mondta el gondozója. Balogh Márta szerint Pedró nagyon félénk, gyengéje a franciaágy, nagyon szeret bemászni a párna alá és van egy kedvenc macija is, amivel szívesen játszik. Hozzátette: egy etetés során 60–70 milliliter tápszert is elfogyaszt. Balogh Márta megjegyezte: naponta a közösségi oldalon oszt meg történetet a kisvidráról, és szeretne egy blogot is írni, amelyben az állat szemszögéből mutatja be felcseperedésének történetét. Kiemelte: számára az a legnagyobb öröm, mikor az állatot egészségesen visszahelyezheti természetes élőhelyére. Pedró egyébként a hatodik kisvidra idén, akit gondoz Balogh Márta Petesmalomban.