Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Kiszámíthatatlanul támadnak a vírusok

A koronavírus-világjárvány miatti korlátozások teljesen megváltoztatták a vírusos megbetegedések szezonalitását. Az intézkedések feloldása több vírus egyidejű megjelenését okozta.

 

A gyermekek felsőlégúti és emésztőszervi fertőzéses megbetegedéseinek már évtizedek óta a késő őszi hónapoktól kora tavaszig megszokott volt a menetrendje, és az egyes vírusok a sorrendet általában betartva követték egymást hónapról hónapra — közölte a Magyar Gyermekorvosok Társasága

 

Idén ősszel több vírus "szinte egyszerre próbálja megkeresni helyét ebben az új világban, az új egyensúlyi helyzet kialakulásában". Ennek következtében október közepe óta a gyermekorvosok soha nem látott számban találkoznak vírusos megbetegedésekkel az alapellátásban és a fekvőbeteg-ellátásban is.

 

Gárdos László, a gyermekorvosok társaságának elnöke elmondta, a szezonalitás felborulása miatt egy időben jelentkeznek – korábban egymást követő – vírusos megbetegedések a gyermekeknél. Az egyik héten meggyógyulnak az adott vírusfertőzésből, a másik héten már egy újabb betegség teszi próbára az immunrendszerüket.

 

Kiemelte, idén az RSV vírus kiemelkedően nagy számban okozott súlyos légúti megbetegedést a csecsemőknél, kisdedeknél és kisgyermekeknél. Nem egy esetben intenzív osztályokon kellett ápolni az egyszerre több vírus által érintett betegeket – ismertette Gárdos László.