Újra Bogyiszló térségénél kapták el őket. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai október 8-án reggel akartak megállítani egy magyar rendszámú taxit az M9-es autóúton Bogyiszló térségében.

Kizgrottak a járműből

Az ellenőrzés helyétől körülbelül 200 méterre az autó megállt, melyből több személy kiugrott. Ezt követően a járművet és annak vezetőjét a rendőrök ellenőrizték, majd a kocsiból kiugró és elfutó utasok felkutatásába kezdtek.

A rendőrök 12 óra 30 perckor Bogyiszló egyik utcájában  a helyi lakosok közreműködésével megtalálták a három utast.

A magukat szírnek vallók személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.  

A külföldiek és a sofőr elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.  

Az illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán a magyar állampolgárral szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.