Minden évben megrendezésre kerül Szekszárd város napja. Ez idén sem lesz másképp, csakhogy ebben az évben nem csak 24 órás lesz az esemény, hanem egy háromnapos programsorozattal ünnepeljük majd a város születésnapját. A rendezvény augusztus 27-19-ig tart.

Mozizás a köbön

Az első napon, pénteken a Vármegyeháza udvarán kezdődik el, ahol az aznapi program a családoknak fog kedvezni. Három filmet fognak levetíteni este egymás után, ezek a Kiskedvencek titkos élete 2, a Rossz anyák és a Csillag születik.

Caramel is fellép

A második napon, szombaton azonban felpörögnek az események. Délelőtt 11-kor a Holló Együttes ad gyermekkoncertet, eközben Kaczián János, levéltáros, népművelő helytörténeti sétára invitálja az érdeklődő felnőtteket. Délutánra irodalmi sétát hirdettek diákoknak, eközben az érdeklődők egy újabb helytörténeti sétán vehetnek részt. 15:30-tól a Tücsök Zenés Színpad áll színpadra az „In memoriam Béres János” című előadásukkal, majd ezt követi még számos zenei program. Az est fénypontja a 23:00-kor kezdődő Caramel akusztik koncert a Vármegyeháza udvarán.

Koncertek és Lézershow

Vasárnap délelőtt gyerekeknek szánt kézműves udvarral kezdődik a nap és a Csurgó Zenekarral folytatódik. Az esti programot a Szekszárdi Big Band zenekar nyújtja, ezután a Béla király téren vehetnek részt a Lézershow-n az érdeklődők.

Szombaton és vasárnap állandó programokkal is várják majd a résztvevőket. Az egyik ilyen az Óriás Ninja Park lesz.

Kép: programturizmus.hu