Kezdőlap TOLNA Tolna - Kultúra

Korcsolya, egy súlyos titok és egy mindenre képes kamaszlány – Könyvajánló

Végre itt a tél, ez pedig nem mást jelent a decemberi könyvajánlónk szempontjából, mint egy téli hangulatú kötetet. Mindig is imádtam azokat a könyveket, filmeket és sorozatokat, amik a korcsolyázás köré épültek. Szerintem a korcsolyázás a világ egyik legkeményebb sportja, ráadásul pedig gyönyörű is. Nagyon örültem tehát, amikor pár éve a nagymamám könyvespolcán ráleltem Maggie O'Brian Jéghercegnő című kötetére. Egészen régi könyvről van szó, de ez ne riasszon el senkit!

Az egész történet Shelley és nevelőanyja, Beverly körül forog

Shelley, a kis bakfislány, nemcsak célratörő és nagyszájú, de mint váratlanul kiderül, roppant ügyes műkorcsolyázó is. Furcsa mód a tehetségéről ő is csak akkor szerez tudomást, amikor megismerkedik apja szerelmével, egy Beverly nevű ifjú hölggyel, aki – mit tesz isten – korcsolyaedző is. Továbbá Shelley fiatalon meghalt édesanyjának az egykori barátnője, ám erről a körülményről Beverly mélyen hallgat, mert ha nem is tudja, de érzi, hogy valamilyen súlyos titok lappang a háttérben, egy olyan rejtély, amely nemcsak a fiatalkori barátságot dúlta fel, de nagy veszélyt jelenthet a mind fontosabbá váló új szerelemre is. A szépséges edzőnő balsejtelmei beigazolódnak, egy csaknem elfedett ember és annak régi becsvágya miatt már-már veszni látszik minden, a sportkarrier és a szerelem is, ám a bakfislány nem azért tizenéves és vagány, hogy hagyja szétesni az „öregek” életét. Összefog Beverlyvel, kézbe veszi a dolgok irányítását, és nemsokára egyszerre örülnek mindhárman a kistestvér születésének és a legújabb bajnoki címnek.

Pozitív karakterábrázoltás

A könyv minden szempontból elnyerte a tetszésem. Talán 10-15 oldal volt, amikor valamiért lankadt a figyelmem, de Shelley makacs, céltudatos, ám ugyanakkor szeleburdi természete teljesen megnyert magának. Őszintén bevallom, hogy a mostohák karaktereihez sajnos mindig előítéletesen állok, ám Beverlyt jó szívű, csodálatos emberként ismerhetjük meg a könyvben.

Kinek ajánlom?

A Jéghercegnő valahogy mindig tud újat mutatni. Nincsenek benne világi nagy fordulatok, de egy-két meglepő dologgal azért találkozhatunk. Minden olyan embernek ajánlom ezt a könyvet, aki ugyanannyira a korcsolya szerelmese, mint a jó könyveké.

 

Kép: antikvárium.hu