Az oszlop látta a kárát. 2021. augusztus 12-én 19 óra körül Fadd-Dombori belterületén közlekedett egy  49 éves férfi személygépkocsival.  A kapubejáróhoz érve, nem megfelelő ívben kanyarodott. 

Korrigált, de nem járt jobban

Miután elvétette a megfelelő ívű kanyarodást, a manőver javítása céljából tolatni kezdett, mely során nekiütközött egy kiskapu tartóoszlopának, ami a helyéről kitörött. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a gépjármű vezetője elindulás előtt szeszes italt fogyasztott. Ezt a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéke is igazolt. A rendőrök további mintavétel céljából előállították.

Ügyészségen az iratok

A szegedi lakossal szemben büntetőeljárás indult járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt. A szükséges eljárási cselekményeket a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya elvégezte és a keletkezett iratokat az ügyészségnek megküldte.