Az egyedi kütyü segítségével búcsút inthetünk a nyári leégéseknek.
A Northeastern University tudósai kifejlesztettek egy új eljárást, amely a tintahalak színváltoztató álcázási módszereivel kapcsolatos véletlen felfedezésnek köszönhető, és amivel jelezhető, ha valaki túl sokat tartózkodik erős napsütésben.

A xantommatin nevű apró molekula adja a tintahalak látható színét, kutatóknak pedig sikerült bebizonyítaniuk, hogy ruházatba vagy fogyasztási cikkekbe implementálva ugyanúgy elérhető az árnyalatváltozás, mint ahogyan azt a lábasfejűeknél kimutatták.

Megalkottak egy speciális UV-érzékelőt, amit úgy terveztek, hogy pólón és fürdőruhán is viselni lehessen, és úgy alakítottak ki, hogy öt darab, vékony műanyagréteget építettek egymásra, valamint egy kerek papírdarabot helyeztek a tetejére, amit pigmenttel kezeltek, majd kiszárítottak.
Az eszközbe egy gombot is szereltek, ami a szélén lévő kis tartályból folyadékot enged ki, ami a műanyagba vágott csatornákon keresztül haladva hidratálja a kezelt papírt, ez pedig lényegében aktiválja a készüléket, és egy olyan szerkezetet kapunk, ami reagál az UV-sugárzásra, és a színe aszerint változik, hogy milyen erős a radiáció.

Gyakorlati haszna ennek a matricának például akkor lehet, ha éppen ruhában tartózkodunk hosszasan erős napsütésben, és nem tudjuk felmérni a kockázatokat – ebben az esetben a miniszenzor azonnal jelzi, ha naptejjel kell magunkat kenegetni, illetve ha jobb lenne elvonulnunk sötétebb, árnyékosabb helyekre.