Sok motoros tette tiszteletét. Mint arról korábban beszámoltunk motoros megemlékezést szerveztek, koszorúzásra várták az együtt érzőket a Motoros Csavar Go Go Go baráti csapat tagjai. Pesti Évi – Évi Évi  – úgy fogalmazottm szeretnék, ha az esemény szép számú résztvevőle teremtene hagyományt.

Elhelyezték a megemlékezés virágait

A Bartal kertben Csomós Balázs református lelkész mondott beszédet.

„Nagyon jól sikerült a megemlékezés a Bartal szobornál. Szép időnk is volt és szép számmal jöttek el a motoros barátaink is. Elmentünk a faddi, majd a kölesdi emlékműhöz, ahol elhelyeztük a koszorúkat”

– mondta. Közösen elgurultak Gerjenbe a közösségi házba, ahol kötetlen beszélgetést folytattak a motorosok.


Többen segítették az esemény szervezését

„A Motoros csavargók mellett kivette részét a feladatokból Nyúlné Simon Pannika és Bali Ervin.”


Emlékezés az ifjú fiúra

Az esemény dátuma közlekedéstörténeti dátum lett, mert ifj. Bartal György volt az első közlekedési balesetben elhunyt áldozat. A baleset helyszínén, Kölesd határában készült egy emlékoszlop, de az apa a jelenlegi helyszínen, Fadd határában is készített egy emlékoszlopot. Sajtóhírek szerint a faddi emlékoszlop alatti kamrában helyezték el az egyetlen fiú legszemélyesebb tárgyait, játékait, motorkerékpárját.

"GYÖRGY A NAPSUGÁR – JÖTT 1913 IX 3. ELMENT: 1936. VIII. 16.- ÁLDOTT EMLÉKÉNEK HŰSÉGGEL HÁLÁVAL SZERETETTEL, 1936, EMBER NE BÁNTSD" 
(obeliszk felirata)