Harmadszor írták ki a pályázatot.

A Művészetek Völgye Fesztivál és a Nemzeti Filmintézet az idén harmadszor írta ki a Némafilmhez filmzenét! című pályázatát. A szervezők már az elnevezéssel sem árultak zsákbamacskát hiszen arra kérik a zeneszerzőket, hogy álmodjanak filmzenét régi magyar alkotásokhoz. Meg is nevezték, mely filmekhez várják a kompozíciókat: az 1918-as A leányasszony, és az 1920-ban készült A halál után öt-öt perces részleteire írt zeneművel lehet jelentkezni.

A muzsikának a cselekményt szorosan kell követnie, azt aláfestve, hangsúlyozva. A benyújtott alkotásokat szakmai zsűri bírálja el, és filmenként két, összesen tehát négy művet juttatnak a döntőbe. A kiválasztott zeneszerzőkre nagy munka vár, ugyanis lehetőséget kapnak, hogy megalkossák a teljes film zenéjét, és filmvevetítéssel egybekötve, élőben mutassák be azt a 31. Művészetek Völgye fesztiválon, majd a Magyar Zene Házában. Az első két helyezett pénzjutalmat is kap. A pályaműveket április 11-ig várják.
A némafilmeket annak idején zongorakísérettel vagy zenekarral mutatták be a közönségnek. Ezt a régi filmes hangulatot idézi meg a Művészetek Völgyében tartandó bemutató is.