0:00
/
Mostantól minden ülésen ott lesz Petrits József

Együtt, valamennyi díszpolgárral. Szekszárd közgyűlésének 2021-es döntése szerint a családi hagyományt tovább éltető mézeskalácsost, Petrits Józsefet emelte díszpolgárai közé. 

 


Baky Péter sorozata naprakész

A Munkácsy díjas festőművész elkészítette az ő portréját is, ezzel a sorozat folytatódott és immáron naprakész. Az alkotást Gyurkovics János alpolgármesterrel mutatták be a városházán. 

„Megtiszteltetés volt számomra, hogy sok évvel ezelőtt az akkori polgármester, Kocsis Imre Antal engem kért fel erre a munkára, hogy elkészítsem az első portrét”

– fogalmazott.  Babits Mihály, Baka István, Kovács Győző… páran a sorból. Petrits József portréja sorban a tizenkilencedik. 

A Petrits név a városban fogalom

Pontosabban nem csak Szekszárdon az. Turista csoportok érkeznek a múzeumba, hogy megismerjék a mézeskalácskészítés rejtelmeit és halljanak a gyertyaöntésről is. 

„ A Petritsek közel kétszáz éve, 1825-ben sütötték az első mézeskalácsot. Huszárt, szívet.  Két fia is folytatja a hagyományt”

– emelte ki a portrét bemutató sajtótájékoztatón az alpolgármester. A város közgyűlése már döntött, az idei díjazottról, kinek személyét a város napján hozzák nyilvánosságra.