Szerződéses határvadász képzésről tartottak tájékoztatót a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Munkaügyi Központban. A tájékoztató csoportos jellegű volt. A Magyar Honvédség és a Készenléti Rendőrség előadói mellett a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság képviseletében dr. Tóbiás Rajmund r. ezredes a Humánigazgatási Szolgálat vezetője és Mártonné Kasler Sarolta r. őrnagy, toborzó tiszt vett részt. 

„Várjuk mindazok jelentkezését, akik 18 és 55 év közötti magyar állampolgárok, büntetlen előéletűek, cselekvőképesek, alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, és az egészségi, fizikai, pszichológiai vizsgálatok alapján alkalmasnak bizonyulnak a feladat ellátására”

– mondta Tóbiás Rajmund. A munkaviszony szerződéses, 3 évre szól, mely egy alkalommal újabb 3 évvel meghosszabbítható. A képzés időtartama négy hét, az oktatásra a Készenléti Rendőrség kijelölt objektumában kerül sor. A képzés vizsgával zárul.

Van, aki vitt egységcsomagot

Az előadásokat követően lehetőségük volt az érdeklődőknek személyesen is kérdéseket feltenni, a közel 50 fős hallgatóságból többen éltek is ezzel, ők a felvételi eljárással és a jelentkezéssel kapcsolatos egységcsomagokat is megkapták.

A Megyei Rendőr-főkapitányságokon és városi kapitányságokon toborzással megbízott kollégák is az érdeklődők rendelkezésére állnak.