Kezdőlap LIFE MAGAZIN Női Napozó

Nyomoz a krimiíró – Könyvajánló

2 év

Egy fiatal párnak rejtélyes körülmények között nyoma vész. Az esetet egyedül a lány anyja próbálja felgöngyölíteni, de mindenfelé zsákutcába ütközik, még a rendőrség is úgy gondolja, hogy a két fiatal megszökött. Egy évvel később azonban egy krimiíró, Sophie, költözik a környékre, akit egyből lázba hoznak a történtek, lelkesedését még jobban feltüzeli amikor egy különös kartont talál a kerítésére tűzve. Az ügyet újból előveszik, ismét elkezdődik a nyomozás.

Előttünk pedig két idősíkon, 2017 és 2018 között ugrálva, bontakozik ki a cselekmény.

Úgy gondolom, hogy ez a mű tele van fordulatokkal, meglepetésekkel. Ami viszont nekem mindennél jobban tetszik, az a jellemábrázolás. A karakterek a végletekig kidolgozottak, mindenkiben van valami, ami hozzáad az események alakulásához, és persze senki nem az, akinek elsőre tűnik. Elég csak Sophie-ra gondolnom, aki nem feltétlenül azért furcsa csak, mert elfelejtette a saját könyvének a cselekményét, hanem mert az elején úgy gondoltam, róla fog szólni a regény, a cselekmény előrehaladtával viszont szerintem egyre jelentéktelenebbnek állította be a szerző. Vagy Zach, aki a rendes, tisztességes fiatal apa képében tetszeleg, aki megbánta, hogy elhagyta élete szerelmét terhesen, de visszatért, és mindennél jobban szereti a párját és a gyermeküket, legalábbis úgy tűnik. Folytathatnám a sort, de nem szeretném elspoilerezni a könyvet.

Mindenképp megéri elolvasni

Ugyan sokkal hátborzongatóbb történetre számítottam a fülszöveg és a könyv első oldalának elolvasása után, ennek ellenére egészen elképesztő sztori sikeredett az események láncolatából.

Mindenkinek ajánlom, aki a nyomozás útjára szeretne lépni egy könyv erejéig és egy dinamikus, fordulatokkal teli történetet szeretne olvasni.