Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Orbán Viktor rendkívüli kormányinfója

A 2021-es év két dologról szólt: a vírus elleni küzdelemről és a gazdaság újraindításáról – erről is beszélt Orbán Viktor, a mai rendkívüli Kormányinfón. Íme a részletek:

OLTÁS

Az oltások száma megállt 6 millió körül, az oltásalapú védekezést folytatni fogjuk, az 5-11 évesek oltásán és a harmadik oltáson lesz a hangsúly – tette hozzá. Orbán Viktor azt is bejelentette: 9,5 millió olyan Pfizert fognak rendelni, ami az Omicron ellen lett kifejlesztve. A kormányfő azt is hangsúlyozta: Volt elegendő, van elegendő, és lesz elég vakcina. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a harmadik oltás továbbra is kulcskérdés. Kérte: az emlékeztető oltást mindenki vegye fel, és kézenfekvő lenne a kötelező oltás. Az utóbbit szeretném elkerülni – tette hozzá. 

GAZDASÁG

A magyar gazdaság teljesítménye meghaladta a koronavírus-járvány előtti szintet – emelte ki a miniszterelnök. Jóval hat százalék feletti növekedés lehet idén, míg jövőre 4-5 százalék között lehet. 2022-ben olyan gazdaságpolitikai intézkedéseket vezetünk be, amik eddig nem voltak ismertek, így például a 25 éven aluliak adómentessége – tette hozzá a kormányfő. a Jövő év végén 3-4 százalékos sávban lehet az infláció – tette hozzá.

ENERGIAVÁLSÁG

Nem sikerült megegyezni az uniós csúcson, de a kormányfő bízik abban, hogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozza azt az álláspontot, hogy az atomenergia nélkül nem valósítható meg a klímavédelem. Orbán Viktor abban is bízik, hogy a gázból nyert energia átmenetileg fenntarthatónak minősül majd, így a bankok is adnak hitelt ezekre a beruházásokra. Jelenleg ezt csak nagy felárral teszik. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy amikor az energiaárak magasan vannak, akkor a rögzített áras rendszer megvédheti a családokat. "Brüsszel tervei szerint a gépkocsi-tulajdonosokat és a lakásokat is meg kellene adóztatni, itt egy gazdag-szegény törésvonal van Európában. A nagy kérdés, hogy leszünk-e elegen ahhoz, hogy megakadályozzuk ezt a tervet." – mondta a miniszterelnök   

ALKOTMÁNYOS JOG

Eddig nyolc uniós ország mondta ki, hogy a nemzeti jog elsőbbséget élvez az uniós joggal szemben. Itthon az Ab kimondta, hogy a magyar határokat meg kell védeni, és így fenn fogjuk tartani a mostani határvédelmi rendet – hangsúlyozta a miniszterelnök. Az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy ezt a kormány nem teheti meg, hogy engedjen az uniós bíróságnak ebben az ügyben – mondta a kormányfő. A magyar alkotmánybíróság kimondta, hogy nemcsak a szabadság, hanem az emberi méltóságba az is beleértendő, hogy az egyén körüli kulturális szövet megváltoztatásához nincsen senkinek joga – ismertette Orbán Viktor. 

KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK

Novák Katalint jelölik köztársasági elnöknek. Ő lehet az első női politikus, aki a rendszerváltás óta ezt a tisztséget betölti. Korábban Szili Katalin is jelölt volt, de végül akkor a többség nem őt választotta.

EU PARLAMENT

A francia elnökválasztás előtt nem fog a Fidesz egyetlen frakcióhoz sem csatlakozni az Európai Parlamentben. 

INFLÁCIÓ

Jövő év végén 3-4 százalékos sávban lehet az infláció – mondta Orbán Viktor. 

VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY

Orbán Viktor elmondta, Január végétől harmadik oltáshoz kötik a védettségi igazolványokat, ha a helyzet romlik.