A környezetvédelemmel kapcsolatban ez a tapasztalat. Összesen 253 alkotás érkezett be 16 megyéből és Budapestről – továbbá Szerbiából és Szlovákiából – az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Hogy érzi magát a Föld? címmel meghirdetett országos kreatív alkotói pályázatára. Az eredményhirdetés szeptember hónapban várható.


A főiskola a Föld napjához kapcsolódóan nyílt, díjmentes alkotói pályázatot hirdetett az óvodás korosztálytól a felsőoktatásban tanuló diákokig, a következő témákban:
„Lakóhelyünk, a Föld”; „A Föld – élet”; „Milyennek szeretnéd látni a Földet 50 év múlva?”
16 megyéből kaptak alkotásokat

253 alkotás érkezett be 16 megyéből (Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém és Zala) és Budapestről, valamint a határon túlról, Szerbiából és Szlovákiából. Legalább 9 óvoda, 14 általános iskola, egy középiskola és 3 szociális gyermekfoglalkoztató intézmény több osztályából küldtek be változatos pályaműveket, sőt még néhány főiskolás korú fiatal is rászánta az idejét. 

Változatos a kifejezésmódjuk

Többen készítettek pár perces kisfilmet, amelyben felvázoltak egy számukra fontos problémát és tanácsot adtak, milyen gyakorlati lépésekkel lehet jobban odafigyelni környezetünk védelmére. Az egyikben lego alkatrészeket és figurákat használtak fel a történet elmeséléséhez, egy másikban a Hide the Pain Haroldként elhíresült Arató András szerepelt űrhajósként a Föld kizsigereléséért aggódó kisfilmben, amelyben elutazott volna a másik Földre – a film csattanója, hogy sajnos nincs másik Földünk. 

 „Öröm volt látni a sok beérkező kreatív és ötletes pályázatot, az óvodások, tanulók különböző szemszögből és más-más felhasznált anyaggal jelenítették meg, mit tudnak tenni – és mire biztatnának másokat is – Földünk és környezetünk védelme, valamint a fenntartható és fenntartandó fejlődés érdekében”

– emelte ki dr. Gloviczki Zoltán, a főiskola rektora.


Korcsoportonként az első 3 helyezést díjazzák, az eredményeket szeptemberben hirdetik ki.