Két győzelemmel és egy vereséggel zárta november első hetét a Szekszárdi Fekete Gólyák Kézilabda Club felnőtt, ifjúsági és serdülő női csapata.

Leány Serdülő II. osztály – Nyugat

A Győri ETO KC III csapata látta vendégül a Szekszárdi FGKC serdülő lányait 2021. november 4-én Győrben az Audi Arénában.

Győri ETO KC III – Szekszárdi FGKC  27-30

Tabajdi Ferenc:

A tabella első két helyén álló csapat találkozott ma Győrben. A két középső játékosunk és a két szélsőnk is remekül kezdett, így komoly előnyt szereztünk. Sajnos a két átlövőnk ma nagyon gyengén játszott. De ami a legnagyobb gond, hogy a középső védekezésünk teljes csőd volt. Így a félidő végére már csak két gól maradt az előnyből.

Támadásban több lett a hiba, de a kapuba beállt Szalai Sz. kompenzálni tudta a különbséget. Többször közelített az ellenfél, de szoros második félidőben sikerült megszerezni a győzelmet. Az utolsó percig való küzdelem viszont nagyon visszaütött az ifi mérkőzésen.

Női Ifjúsági II. osztály – Nyugat 7. forduló

Szintén november 4-én játszott mérkőzést ugyanazon a helyen a Győri ETO KC II csapata ellen a Szekszárdi FGKC ifjúsági csapata is, ez az összecsapás azonban sajnos vereséggel zárult a szekszárdiak részére.

Győri Audi ETO KC II. – Szekszárdi FGKC  31-17

Tabajdi Ferenc:

Az első félidőben Bognár Zs. átlövéseivel, Szolnoki N. betörés góljaival és Baksai B. beállós játékával tartottuk magunkat. Ha nincs a két kihagyott büntető, több ziccer, akár döntetlenre is lehetett volna esélyünk.

A második félidőben a duplázók már csak lézengtek a pályán, volt akit már fel sem lehetett küldeni. Szolnoki N. “felőrlődött”, a többiek pedig nem tudtak felnőni a feladathoz, így a hazaiak “szétfutottak minket”. Úgy vesztettük el 10 góllal a második részt, hogy csapatunk legjobbja a kapusunk Kutasi S. volt. Ha visszaértünk védekezésben, és Bencze D. be tudott jönni, jó teljesítményt nyújtott. Tanulságokat azért most is le kell vonni.

NB II Női Dél – Nyugat 7. forduló

A női csapat Nagykanizsára érkezett 2021. november 7-én, hogy csapást mérjen a helyi Tungsram SE együttesére. A helyi Sportcsarnok szurkolói ismét szekszárdi győzelmet láthattak.

Tungsram SE – Szekszárdi FGKC  17-33

Bordán Anna:

Örömet okozott számunkra, hogy végre az elejétől koncentráltan, keményen védekezett a csapat és ez a mérkőzés legnagyobb részében megmaradt. A 17 kapott gól igazolja ezt, főleg úgy, hogy a kapusaink ma elég halovány teljesítményt nyújtottak. Támadásban is szép dolgokat csináltunk, de időnként túlvállaltuk magunkat, amiből nagy számban jöttek az eladott labdák.

Mindenképpen léptünk előre, de a következő feladat, hogy az akaratot és a higgadtságot össze tudjuk egyeztetni. A legjobbakat emeltük ki, de Fehér T., Bognár Zs. és Keringer K. is hasznos teljesítményt nyújtott. A jövő héten a szintén veretlen fehérvári utánpótlás együttessel játszunk.

Képek: FKGC.hu