A Szertelen-kék Alapítvány dalpályázatot hirdetett 12-25 éves fiatalok számára, hogy megfogalmazhassák saját gondolataikat, érzéseiket dal formájában arról, hogyan képzelitek el a jövőt.

Érték a jövőben

Legfőbb kérdésük a fiatalokhoz az volt, mik jelentenek számukra értéket a jövőben, mit tehetnek az értékek megőrzéséért, a jövő biztonságának megteremtéséért.

A pályázat a fenntarthatóságot állítja a középpontba, ami azt jelenti, hogy a jelenben élőknek úgy kellene élni az életüket, hogy a jövő generációinak is élhető legyen a bolygó.

Bármilyen zenei stílus, értékes nyeremény

A fiatalok pályaműveikkel műfaji megkötés nélkül jelentkezhettek. A beküldött dalokat szakmai zsűri értékelte. A zsűri elnöke Szolnoki Péter, a hazai zenei élet kiemelkedő alakja, a Bon-Bon együttes énekese, fuvolistája, zeneszerzője volt.

Az első helyezett dalt neves szakemberek közreműködésével vették fel stúdióban, és megjelenési lehetőséget biztosítottak számukra. Emellett az első három helyezett informatikai eszköz tárgyjutalomban részesült.

A JÖVŐ HIMNUSZA dalpályázat fődíját a szekszárdi HuMen Brass Band nyerte A Jövő Himnusza című dalukkal. Előadók: Porkoláb Zoltán, Loboda Izabella, Leskó Abigél, Pék Bálint

HuMen Brass Band

Az együttes 9 tagú, Szekszárd központú hibrid Brass Band. Stílusukban egyaránt hallható a fúvós, elektronikus és ütőhangszerek fúziója könnyűzenei stílusban. Koncertjeik remekhangulatban szoktak zajlani egybefüggő, szórakoztató jellegű műsorral.

A csapat nagyrészt tanuló fiatalokból áll, akik a jövőjüket is zenei pályán tervezik folytatni. Hangszeres felépítésük igen változó: trombita, alt- és tenorszaxofon, vadászkürt, harsonát, szuzafon, gitár és basszusgitár alkotja.

"Az idei év sikerei közül kiemelkedik a 2021-es Veszprémi Utcazene Fesztivál, ahol zenekarunk elnyerte a közönség kedvence díjat, valamint a Szertelen-kék Alapítvány által kiírt Jövő Himnusza országos dalpályázat, melyen a győztes pályaművet készítettük el.”

Képek: HuMen Brass Band weboldal