Idén 17. alkalommal rendezte meg a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros egyesület a Sajó Péter emlékversenyt. Az esemény már komoly múlttal rendelkezik, a magyar egyesületek évről évre egyre nagyobb létszámmal vesznek részt rajta, valamint nagy az érdeklődés a külföldi versenyzők körében is, a magyarok mellett horvát, szerb és román egyesületek is rajthoz álltak.

A névadóról:

Sajó Péter a Szekszárdi Spartacus kilencszeres felnőtt országos bajnoka volt. Tizennégy éves korában kezdett kerékpározni, egy évvel később már országos felnőtt csapatbajnok volt, majd ezt a címet még négy évben nyerte el. Egyéni hosszú távú bajnoki címet két ízben szerzett, majd egy hegyi bajnokságot és egy időfutami Országos Bajnokságot is megnyert. A Gemenci Nagydíjon sokáig ő tartotta a 2000 méteres prológ rekordját. A kerékpározással 1988-ban hagyott fel, a Testnevelési Egyetemen sportszervezői diplomát szerzett. 1999-ben, igen fiatalon, leukémiában hunyt el.

Teveli rajt-cél

Idén ismét Tevel községbe rakták a rajtot és a célt is, a körpálya a korábbi évekkel megegyező sok sík részt nem tartalmazó karika. A célt a szervezők a Tevel község után található dombtetőn helyezték el.

A verseny

A versenyt a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület rendezte Tevel Önkormányzatával és a Szekszárdi Sportközponttal karöltve.

A verseny útvonala: Tevel – Bonyhádvarasd – Zomba – Paradicsompuszta – Kisdorog – Tevel útvonal volt.

A verseny leghosszabb távján, a 110 km-es szakaszon együtt indultak az U19, U23 és az ELIT kategória versenyzői. Az U19-es mezőnyben induló szerb Dejan Cogoljevic, a Borac Cacuk csapat versenyzője minden kategóriában maga mögé utasítva a mezőnyt lett 1. helyezett.

A szekszárdi versenyzőknek sem kellett szégyenkezniük, több csillogó éremmel tértek haza:
Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület
1. Mármarosi  Manuel – U11
1. Mármarosi Marcell – U13
1. Csomor Zoltán – Senior 1
2. Mármarosi Adrián – U19
6. Biró zoltán – Senior 3
7. Tulok -Darida Simon – U15
15. Balázs Tibor – Senior 3

Szekszárdi Kerékpáros Sportegyesület
7. Kiss Zsombor U17

ELIT kategóriában 3. helyezést ért el Istlstekker Zsolt, volt szekszárdi versenyző, aki jelenleg az Epronex Hungary színeiben versenyez.

Kép: SZSZKE