3D íjászversenyen bizonyítottak sportolóink.  A Tamási Íjász Egyesület baráti 3D Örömíjász versenyt szervezett. A festői szépségű Parkerdőben zajlott a megmérettetés több egyesületből nevezett tagokkal az egész ország területéről.

„A beszélgetések és az utólagos üzenetek alapján ismét egy jó, technikás, színvonalas pályát építettünk. Minden évben változtatunk a nyomvonalon és a terep adta lehetőségeket kihasználjuk a célok kihelyezésénél.„

Tájékoztatott Gutheil György a verseny szervezője.

3D, azaz három dimenziós íjászat

A vadon élő állatokat megformázó, térbeli célokról kapta a nevét a szakág, melyeken a különböző találati zónák a célba süllyesztett választóvonalakkal vannak megjelölve.

Először a vadászíjászok használtak gyakorlásképpen háromdimenziós állat alakú célokat, ebből fejlődtek ki a versenyek. Az örömíjász versenyek baráti rendezvények egyesületek között, melyre az adott vendéglátó saját településén, saját környezetében alakít ki lövő pályát.

Szekszárdi versenyzők a nevezők között

A tamási terepviszonyok nem ismeretlenek a szekszárdi íjászok körében sem, hiszen évről évre ellátogatnak ezekre a versenyekre.
Az Alisca Nyilai Íjász Egyesületből nyolcan, a Tolnai Tájak Íjász Egyesületből pedig 1 versenyző volt jelen hétvégén, akik közül dobogóra jutottak:

 

  • LEHŐCZ BULCSÚ 1.hely Alisca
  • HUSZÁR ZOLTÁN 1.hely Tolnai Tájak
  • WEHOVSZKY KÍRA TÍCIA 2.hely Alisca
  • MÜLLER GYÖRGY 2.hely Alisca
  • NÉMETH NORBERT 3.hely Alisca

Gratulálunk, további sikereket kívánunk!