Többen tettek feljelentést a Szekszárdi Rendőrkapitányságon 2020 márciusában, hogy őket internetes vásárlás alkalmával megkárosították. A sértettek különböző műszaki cikkeket, telefonokat, játékkonzolokat és más termékeket akartak vásárolni, azonban miután egy megadott számlaszámra kifizették a kért összeget, az eladó elérhetetlenné vált.

A szekszárdi rendőrök nyomozásba kezdtek. Kiderült, hogy az „akció” országos szintű.  

Hazánk teljes területén vannak sértettek, akiket becsaptak hasonló módszerrel. A nyomozók feltérképezték az elkövetői kört, és kiderítették, hogy a banda vezetője, a 36 éves budapesti L. Tibor csaknem 300 vásárlót csapott be az interneten pár hónap alatt. 

A férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, mert nem vonult be a börtönbe egy korábban elkövetett – hasonló – bűncselekmény miatt kapott jogerős ítélet letöltésére. 

Hónapokig bujkált a rendőrök elől, míg végül a szekszárdi nyomozók elfogták. L. Tibort 277 rendbeli bűnszövetségben elkövetett csalás bűntett és vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd börtönbe vitték.

Férfiak és nők is üzleteltek jó pénzért

A férfinak öt bűntársa is volt. Egy 47 éves gyáli férfi 274, felesége pedig 164 alkalommal segédkezett a csalásokban. További társai – egy 27 éves nagymarosi és egy 39 éves romhányi lakos – L. Tibornak segítséget nyújtva összesen 92 rendbeli bűnszövetségben elkövetett csalás bűntett és vétség miatt felelhet. Hatodik társuk, egy 33 éves vásárosnaményi nő pedig a pénz tisztára mosásában segédkezett, ezért neki pénzmosás bűntett elkövetése miatt kell felelnie.

Az L. Tibor vezérletével lefülelt banda közel 11 millió forintot csalt ki a jóhiszemű vásárlóktól. 

A szekszárdi rendőrök lépéseket tettek az elcsalt vagyon visszaszerzésére is. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon az ügy vizsgálatát befejezték, és a keletkezett közel 14 ezer oldalnyi iratot a napokban megküldték a Szekszárdi Járási Ügyészségnek.