Érdekes dolog a kapcsolat. Alkalmazkodások sora. Talán megalkuvás olykor, átalakulás, megélés, alázat, gyűrődés. A másik oldalon nevetés, színesség, mosoly. Van, hogy idegesít, hogy ott van. Hogy beszél, hogy szuszog, hogy megszólal, hogy oktat, hogy ellenkezik, hogy önfejű. Aztán van, hogy befogadó, hogy elfogadó, hogy belátó vagy éppen megértő. Egyik nap ilyen, másik nap olyan. S ha a sors úgy gondolja, hát évtizedekig megy ez a mókuskerék. Van hogy boldog pillanatokat fűz egy kis fonalra az élet és van hogy megélteti velünk a legmélyebb sötétséget. Kiszámíthatatlan és mégis oly kiszámítható. Tudod a reakcióját, mely alakít téged. S persze ez fordítva is igaz. Az is tény, hogy mindig van, aki domináns és a másik mindig a halkszavúbb. De ez sem baj, ha az egyensúly időközönként helyreáll. Mert kell a lelkibéke, bárki bármit mond.
Aztán lapoz egyet az élet.
Önhibáján kívül kerülnek egymástól messze a társak. Lehet csak pár napra, egy két hétre vagy akár évekre is. S fordul a kocka. Már kezd hiányozni a szuszogása, már hallanád a kioktatását, nem vágysz másra, csak, hogy újra ott legyen melletted. Úgy ahogy van, a maga tökéletlenségével. Jobban fogod becsülni, mint eddig. Szebbnek látod, mint eddig bármikor. Vigyázol rá, mint a szemed fényére. Aztán újra forog a Föld és minden kezdődik előlről.
