Most megörökítheted Te is 2021. emlékezetes pillanatait.  Az Aranykönyvbe való bejegyzés indoka lehet, olyan:

  • kiemelkedően fontos pozitív, Szekszárdot érintő esemény, amely méltó arra, hogy a város történetének részévé váljon,
  • kiemelkedő – szekszárdi személyhez, közösséghez, intézményhez kötődő – teljesítmény,
  • neves személyiség látogatása,
  • természeti jelenség, amelynek jelentős kihatása volt a város életére,
  • események és teljesítmények – a reál és a humán szférában – amelyek új értéket teremtettek, illetve a város hírnevét jelentősen emelték, vagy a városban lakók életminőségét pozitívan befolyásolták,
  • kitüntetések – Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése vagy Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által alapított, valamint a köztársasági elnök, illetve országos hatáskörű szervek kitüntetettjei,
  • a rendszeresen ismétlődő események, megemlékezések, nagyrendezvények esetén a javaslatban a jubileumi alkalmakon kívül felterjeszthető az adott évben különösen kitűnt rendezvény (illetve annak eleme) is,
  • az általános és a középiskolák diákjainak tanulmányi, sport, művészeti, kulturális versenyein a nemzetközi, országos I-III. helyezettek, ill. az Arany, Ezüst, Bronz éremmel, fokozattal kitüntetettek, az OKTV és az OSZTV versenyeken az országos I-III.  helyezettek kerülhetnek az Aranykönyvbe.

Ki tehet javaslatot?

Tulajdonképpen bárki, szekszárdi polgárok, közösségek, intézmények, gazdasági, társadalmi és egyéb szervezetek.
A javaslathoz szükséges űrlap letölthető a Polgármesteri Hivatal honlapjáról, illetve ügyfélszolgálati időben átvehető az ügyfélszolgálati irodában.

Beküldési határidő

2022. március 31-ig várják az ajánlatodat,  a következő e-mail címre: aranykonyv@szekszard.hu vagy papír alapon a Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Önkormányzati és Szervezési Igazgatóság Humán Osztály, 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. (a borítékon: Aranykönyvi javaslat) címre.  A határidő után érkezett jelzéseket a bizottság nem tudja fogadni.