A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén március 27-én egy súlyos sérüléses és hat anyagi káros baleset történt.
Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt tegnap a 6534-es számú mellékút 3-as kilométerszelvény közelében lévő útkereszteződésben. Egy 45 éves tamási nő az általa vezetett Forddal Bonyhád, Majos utcából balra kanyarodott a 6534-es útra.

Figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítását, és összeütközött a védett útvonalon Bonyhád felől Nagymányok irányába szabályosan közlekedő, egy 53 éves mázai nő által vezetett Opellel.

A baleset során az Opel sofőrje könnyű, míg a Ford vezetője és utasa, egy 16 éves tamási lány súlyos sérülést szenvedett, őket a mentő kórházba szállította.
Az ügyben a Bonyhádi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt büntetőeljárást kezdeményezett.  

Egyszerűen elsétált a helyszínről  

 
Egy autós közlekedett vasárnap délután Szekszárd külterületén az 56-os számú főúton, amikor a 8-as kilométerszelvény közelében ismeretlen körülmények között letért az útról, és egy villanyoszlopnak csapódott.

A Suzuki sofőrje ezt követően gyalog elhagyta a helyszínt. A rendőrök onnan nem messze igazoltatták az 54 éves férfit, akit további mintavételre is előállítottak, mert nála felmerült az ittasság gyanúja.