Ma délután rendezik meg Tolna megye szerte a „Vár a megye” programot. Az eseményeknek a lényege, mint már minden évben, hogy próbáljuk összehozni Tolna megye településeit, próbáljunk baráti kapcsolatokat kialakítani, próbáljunk felkészülni a nehéz jövőre és próbáljunk meg az eredményeinknek megfelelő hangsúlyt adni.

Pakson ételek és finom nedűk várnak a látogatókra

A program szervezője idén is a Tolna Megyei Önkormányzat volt. Ezúttal is a megye értékeire kívánják felhívni a figyelmet. Van, ami nem változik ezeken a rendezvényeken, ugyanis a programon Paks is képviselteti majd magát. A paksi állomásnál számos helyi, valamint megyei értéket ízlelhetnek meg az érdeklődők, mint például tradicionális halászlé, illetve az aranyérmes siller borok.

Június 17-én pénteken délután 2 órakor pedig az is kiderül, hogy 2022-ben mely helyi értékek válhatnak Tolnaikummá, vagyis kerülhetnek be a Tolna megyei Értéktárba.