Kezdőlap TOLNA Tolna - Közélet

Tehetséggondozó központtá válik a PTE KPVK

Egy térség, egy város, egy megye megtartó ereje függ attól, mennyire tudja a település a fiatalokat helyben tartani, számukra a jövőtervezéshez lehetőségeket biztosítani. Ezért egy integrált tehetséggondozási program megvalósításába kezd a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara – árulta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Prof. Dr. Szécsi Gábor, a kar dékánja. Kiemelte azt is, a programban rendkívüli szerepe van a partneri kapcsolatok kialakításának, illetve annak, hogy a tehetséggondozás már a legfiatalabb korban elkezdődhessen.

"A kar, az egyetem együttműködő partnereivel, középiskolákkal, egyesületekkel, alapítványokkal közös programokat valósít meg, amely programok a tehetséggondozás teljes vertikumát felölelik az általános iskolától az egyetemig."

Az oktatási szakember kifejtette, a programnak több eleme van. Az aktuális kérdések köré felépített tehetséggondozás, a fenntartható fejlődés, valamint a környezettudatos magatartás. Már az idén tehetséggondozási műhelyeket indítottak el, ahol középiskolások és egyetemisták egymásnak tartanak előadásokat témavezetők segítségével.

"A másik eleme a tehetséggondozási programnak a hátrányos helyzetű tehetségek segítése." – folytatta, valamint emelte ki Prof. Dr. Szécsi Gábor.

Lényeges pontnak tartja, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok közül képesek legyenek felismerni, ki az, aki tehetséges, és valamiben kiemelkedőt tud nyújtani. Emellett szeretnék, hogy ezen fiatalok saját értéküket felismerve a piacra kerülve is érvényesülni tudjanak, amit kommunikatív tréningekkel kívánnak elősegíteni.

A programcsomag harmadik elemeként a dékán a tudományos diákköri programok megerősítését jelölte meg legfontosabbnak. Két év múlva a Pécsi Tudománegyetem KPVK lesz a központja az Országos Tudományos Diákköri Konferenciának. A nagyszabású eseményre mintegy ezer főt várnak, amivel nem csak a kar, de a város is reflektorfénybe kerül – hangsúlyozta a dékán.

A mentorálást komoly szakemberek segítik, akik sokat tettek a tehetséggondozás területén. Az egyetem adjunktusai, Dr. Varga István, valamint dr. Fekete Richárd ez irányú munkáját nem régen ismerték el és vehették át a Pro Cura Ingenii kitüntető díjakat. Dr. Varga István elmondta, hogy a kar hallgatói hátrányból indulnak az országos versenyeken. Az itteni tanulók átlagosan hat-hét félévet töltenek el a karon, szemben más karok tíz félév alatt felhalmozott tudásával. Mint mondta, hamarosan ez is változni fog. Új mesterszakokon tanulhatnak tovább a hallgatók. Már elindult a szociálpedagógia- és a gyermek kultúra mesterszak. Így hamarosan egyenrangú félként tudják felvenni a versenyt az országos versenyen – fejtette ki a szakember. Minden körülmény adott, hogy két év múlva látható jelei legyenek a tehetséggondozás térségben betöltött jelentőségének.

Fotók: Szilasi Szabolcs