0:00
/
Természetfotókat állítottak ki a könvytárban

Minden fajta művészetnek helye van az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban! Így hát az Országos Könyvtári Napok keretein belül kiállítást nyitottak az épület belsejében Bőthe Éva természetfotós képeiből. A fényképek már a könyvtár előterében is jelen vannak, ezen felül pedig a lépcsőfordulókon és az első emelete láthatóak.

Már régóta a fotózás érdekli

A kiállítás megnyitója hétfőn volt, ahol Bőthe Éva elmondta, hogy gyermekkora óta a fényképezés az igazi szenvedélye. Nem igazán érti, honnan ered ez a hóbort, hiszen a családjában senki nem a fotózást választotta hobbijának. Jelenleg képzéseken vesz részt és fotózást tanul szakértőktől, mert a jövőben ezzel szeretne foglalkozni.

Azt mondja, most ez tölti ki a mindennapjait.

A fényképeket tekintve a tájképek a kedvencei, ezekből hozott a kiállításra is. Mégis azok a fotók állnak hozzá a legközelebb, amit virágokról készíthet.

Sokan gyűltek össze a megnyitóra

A megnyitón nagyon sok ember vett részt, rengetegen voltak kíváncsiak a fotókra és továbbra is várnak mindenkit szeretettel a tárlat megtekintésére.