Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Agrárminisztérium (AM) 2021-ben jelentős jogszabályokkal segítette a gazdálkodók és az agrár-és élelmiszeripari vállalkozások tevékenységét. A tárca 5 törvény, 43 kormány-előterjesztés és 51 miniszteri rendelet előkészítését és megalkotását végezte el az év során.

Új szabályozás segíti többek között az élelmiszerpazarlás csökkentését

 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről és a kiskereskedelmi adóról szóló törvény módosítása az élelmiszerpazarlás megelőzését, és ennek eredményeként az élelmiszerhulladék csökkentését célozza. Az új szabályozás az élelmiszer-kiskereskedőket ösztönzi a közeli lejárati idejű, minőségmegőrzési idővel ellátott élelmiszerek felajánlását a rászorulóknak.

A szőlészek és borászok elektronikus módon intézhetik ügyeiket

A szőlészetről és a borászatról szóló törvény egyértelműen az ágazat 21. századi működésének és versenyképességének jogi alapjait teremtette meg.  A jogszabály csökkenti a szőlőtermelők és a borászok bürokratikus terheit, valamint jelentősen egyszerűsíti az adminisztrációs eljárást. Az ePincekönyv megvalósítja a teljesen elektronizált ügyintézési rendszert.

Fejlődik a tejipar is

A tejipari technológiák fejlődésére és az újfajta tejtermékek piaci megjelenésére figyelemmel, egy új rendeletnek köszönhetően módosult a Magyar Élelmiszerkönyv. Az élelmiszer-előállítók számára egyszerűsödtek a tejtermékcsoportokra vonatkozó minőségi követelmények és a jelölési előírások.
 

Kép: agrarszektor.hu