A közelmúltban rendezték meg az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt, ahol a legjobb pálinkákat vetették kóstolás alá a Nemzeti Pálinkakiválóság Program versenyén. A Brill Pálinkaház is megmérettette magát. Mind a hat pálinkájuk átment a rostán. Három benevezett Brill párlat Top, három pedig Pálinkakiválóság díjat nyert.

– A pálinka nemzetünk egyik kiemelkedő produktuma és hungarikumaink egyike, mely világszínvonalú minőséget képvisel úgy külsőségeiben, mint belső értékeiben – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken. 

A minőséget szeretnék az emberek életébe varázsolni

A versenyt 2014 óta rendezik meg minden évben és célja, hogy széles közönséggel megismertethessék a kiváló hazai minőségű pálinkákat, valamint a fogyasztókban tudatosítsák a párlat gasztronómia jelentőségét, a kulturált, mértékletes fogyasztásának fontosságát.

Rengetegen jelentkeztek

A pálinkákat kilenc fős szakmai zsűri kóstolta, és az induló pálinkaházak minimum három, legfeljebb kilenc tétellel nevezhettek különféle kategóriákban. A 2021-es Nemzeti Pálinkakiválóság Programra huszonhárom pálinkaház több mint száznegyven tétellel nevezett, ebből összesen huszonkét pálinkafőzde közel nyolcvan párlatát díjazták. 

 

Kép: dailynewshungary.com