Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Világraszóló hangfalat készített a magyar feltaláló

Forradalmasíthatja hangtechnikát egy magyar mérnök találmánya. A BAYZ hangsugárzót csütörtökön mutatták be Budapesten. 

A feltaláló elmondta, hogy negyven éve foglalkozik különböző hangtechnikai eszközök tervezésével, első szabadalma 1982-ben egy erősítőhöz kapcsolódott. Bay Zoltán célja a minél jobb minőségű hang visszaadása volt. Nincs ez másként a BAYZ esetében sem, amely gyakorlatilag koncertélményt biztosít a hallgatónak. Ezt egyebek mellet azzal éri el, hogy a hagyományos technológia által a magas hangoknál eddig elérhető 5 fok helyett 360 fokos szögtartományban sugároz. 

A fejlesztés évtizedekig zajlott, az eredmény pedig „füllel hallható”, hiszen az új modell az eddigi hangszórókhoz képest sokkal kellemesebb, holografikus teret képes kialakítani maga körül, ami közelebb áll az emberi hallószervhez, mint a hagyományos megoldások. A hangsugárzó egy szénszálas dobozban foglal helyet, két darab íves kialakítású rezonátor testben. A feltaláló kiemelte: a doboz előnye, hogy kis tömegű, ezáltal más szintű megszólalásra képes.

Az eszköz a nemzetközi siker felé tart a csúcsteljesítményű high-end hangfalak piacán. Már több mint egy tucat disztribútora van az Egyesült Államokban, Kínában, Japánban, Dél-Koreában, Hongkongban, Szingapúrban, a Fülöp-szigeteken, Oroszországban és Európában. Bay Zoltán beszámolt arról, hogy idén ősszel meghívást kapott a londoni Rolls Royce Club rendezvényére is.

Kép forrása: bayz-audio.eu