Április 3-án, Budapesten rendezték a Wadokai Magyar Bajnoki címek eldöntésének céljából rendezett versenysorozat második fordulóját az UTE Cselgáncscsarnokában.

A verseny szervezője a Magyar Wadokai Karate Szövetség megbízásából a Piramis Sportegyesület volt.

A WKF versenyszabályzata szerint minden versenyszámban egyaránt egyenes kieséses rendszerben zajlottak a küzdelmek.

Tolna megyei versenyzők is voltak

A Bátaszék Sport Egyesület Karate Szakosztályát 16 fő képviselte. A csapat kiemelkedően szép eredményeket ért el. 4 arany, 6 ezüst, 2 bronz és 2 negyedik helyezést értek el, összesítésben a ponttábla 6. helyén zártak.

A versenyen kiemelkedően teljesített Romhányi Vid, aki két kategóriában is aranyérmet szerzett. Magabiztosan nyerte a versenyt Péter Panna, akinek idén ez már a hatodik versenye volt, és ebből öt alkalommal dobogón végzett. Szintén aranyérmes lett Pesti Ábel is aki a felnövekvő generáció egyik nagy egyénisége lehet. Ábel az idei 3 versenyből, 3 érmet tudott nyerni.

Eredmények:

1.hely: Péter Panna (kumite), Pesti Ábel (kumite), Romhányi Vid (senior és felnőtt kumite)

2.hely: Nagy-Jánosi Botond (kumite), Péter Anna (kumite), Steigler Bence (kumite), Szabó Balázs (kata), Tóth Ádám (kumite), Vörös Botond (kumite)

3.hely: Puskás Donát (kumite), Steigler Bence (kumite)

4.hely: Ambrus Márton (kumite), Takács Dominik (kata)

Kép: Bátaszék Sport Egyesület Karate Szakosztálya