4 hónap
0:00
/
„A hideg stressz nagyon ütős”

Röviden így fogalmazott a szekszárdi Halász Gábor. A közkedvelt, leginkább ökölvívó pályafutásáról ismert sportoló egy ideje a légzés, pontosabban a helyes légzés fontosságára hívja fel a figyelmet. 

„Nagyon sokan vannak, akik nem jól veszik a levegőt, pedig fontos erre odafigyelni, hiszen a helyes orrlégzéssel kiegyensúlyozottabbak, egészségesebbek, kipihentebbek és boldogabbak lehetünk.”

A helyes légzéssel nagyon sokat tehetünk önmagunk egészsége érdekében. Gábor e mellett újabb „szenvedélyt” talál magának, mint fogalmazott „ma már ha látok az út mellett egy pocsolyát, fürödnék benne.”

Mi is ez az újabb „hóbort”? 

Persze csak a szó átvitt értelmében, hiszen Halász Gábor elmondta a hideg egy olyan jó stresszt ad a szervezetnek, mely nagyon pozitív. Persze a meleg szoba kanapéjáról, ne ugorjunk fejest a Csörge-tavi vízbe, hanem fokozatosan szoktassuk hozzá magunkat.

„Kezdjük azzal, hogy a fürdést egy hideg zuhannyal zárjuk. Először rövid ideig, majd ezt percekre növelhetjük. Fokozatosan kell szokni a hideget.”

Gábor időről időre megmártózik a hidegvízben, kint a „Csörgén”. Te is bekapcsolódhatsz a fürdőzésbe, hogy mikor, azt az OXA légzés közösségi oldalán tudatja. Ha még bátortalan vagy, akkor is érdemes kilátogatni egy egy ilyen közösségi „fázásra”, s akkor átérzed a hangulatát, felteheted kérdéseidet Gábornak.