Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
„Ugyan, rajtam mi múlik?”

ÚJRA! Alkotó Energia, videóverseny a fenntarthatóságért. Mint arról korábban hírt adtunk max. 5 perces filmeket fogadnak a kiírók, amelyben tulajdonképpen ötleteket várnak a fenntarthatóság jegyében. A verseny részleteit sajtótájékoztató keretében ismertették a PTE szekszárdi karán, a KPVK-n. 

„A mai fiatalok nagyon is fogékonyak a globális problémákra, sokkal inkább, mint az idősebb generáció tagjai”

– fogalmazott köszöntőjében Prof. Dr. Szécsi Gábor, dékán, aki azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy diákjaik korábban már indultak filmes játékon, nem kevés sikerrel.

"Ugyan, mi múlik rajtam?"

Nagyon sok. A Kar első embere szerint „ezek a fiatalok már nem legyintenek”. Kritikusak a világ problémáival kapcsolatban, alkotnak véleményt és fantasztikusan ki tudják fejezni a film nyelvével gondolataikat. Ezt pedig ki kell használni, hogy formáljuk a gondolkodásmódot.

Nem a technika, az ötlet a fontos

Most a téma fontosabb, mint a rendezői vagy éppen operatőri teljesítmény. Kindl Gábor a filmes játék alapítója, a játék lebonyolítója szerint „a téma kap főszerepet. Mutassuk meg, mit tudunk tenni a mindennapokban a Kék bolygóért?” – tette hozzá a Forgass a Földért Alapítvány elnöke.

A KPVK a tervek szerint a környezettudatosságra, fenntarthatóságra épülő mesterképzést indít a jövőben.

„Szeretnénk lokális szintre hozni a fenntarthatóságot és az újrahasznosítást”

– emelte ki beszédében Tóth Márton, a Paksi Atomerőmű kommunikációs munkatársa. Az újrahasznosításra épülő program 2016-ban indult, számos kivitelezhető ötlet érkezett már például régi bútorok újjászülettek munkás kezek alatt.

Környezettudatosan élsz?

Akkor nincs más hátra, mint ötletelj – vagy éppen áruld el a titkodat, hogy Te, hogyan vigyázol a természetre – és töltsd fel a filmed november 22-ig. Részletek bővebben a játék weboldalán>>>

(Megszólalók: Prof. Dr. Szécsi Gábor – PTE KPVK dékánja, Kindl Gábors – Forgass a Földért Alapítvány elnöke, Tóth Márton- Paksi Atomerőmű kommunikációs munkatársa)