Október 1-jén a Zene Világnapját ünnepeljük, köszönettel Yehudi Menuhin hegedűművésznek, aki 1975-ben kezdeményezte annak létrejöttét.

"A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti." 

Menuhin szerint a muzsika ezerféle színe, és azok megismerése közelebb viszi az embereket egymáshoz. Buzdította a városokat, hogy vigyék utcára a dallamokat. Ne csak koncerten, a rádiókban szóljon a zene. Rendezzenek sokféle eseményt ezen a napon.  

Kimeríthetetlen az ötletek tárháza

Yehudi Menuhin ötlete megvalósult. A zene világnapja nem merült feledésbe, holott valljuk be, ma már mindennek is ünnepnapja van. Persze közülük egy-egy kikopik a naptárból. A Zene világnapja viszont tartja magát.

Október első napján spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnak, énekelnek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói tanítják a zene alázatára a közönséget.

A klasszikus koncert-termi előadásokon túl, számos egyedi ötlet is megvalósult már. Van, ahol helyi színészek fakadnak dalra egy egy villamos körúton, vagy helyi járatú buszokon csendül fel váratlanul egy ismert sláger, de akadt olyan is, hogy klasszikus zenei élményt adott egy villámcsődület vagyis flash mob. 

 
A teljesség igénye nélkül néhány csemege

Budapesten, a Zeneakadémia most nyíló, Wesselényi utcai új épülete mellett négy helyszínen, a Deák téren, a Liszt F. téren, a Blaha L. téren és a Nyugati téren, számtalan stílusban várja zene az embereket. 
Igazán különleges program lesz a szentesi, hiszen Balázs Árpád zeneszerzőt köszöntik 85. születésnapján.  Debrecen is ünnepel, Kodály Filharmonikusok: „Best of Symphonic” 19 órától a Kölcsey Központban. Ricardo Fernandez del Moral (Spanyolország) és Vendégei flamenco estje várja a vendégeket az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. 
A szegedi villamosközlekedés 114. születésnapját ünnepeli október 1-jén, a zene világnapján. A 12-es villamos, mint zenélő villamos közlekedik majd.  A villamoson Pető Bence és Schwarczenberger Simon az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar hallgatói gitároznak.