Tárlatvezetések, kerekasztalbeszélgetés, performansz, kézműves workshop, élőzene, borkostoló és teaház is várja a közönséget május 6-án, a Magyar Nemzeti Galéria múzeumi estjén.
A program középpontjában a nemrég nyílt Dolce vita. Itália élménye két évszázad magyar művészetében című kiállítás áll majd – tudatta az mti.hu a galéria közleménye alapján. A közönséget a téma hangulatához illeszkedő, mediterrán inspirációjú gasztronómiai kínálattal is várják. Kifejtették, hogy a Dolce vita kiállítás azt mutatja be, hogy miként hatott az olasz táj, kultúra és művészet a magyar alkotókra a XIX. századtól napjainkig.
Az est során Prágai Adrienn, a kiállítás kurátora, Antalffy Péter történész, Bali Bettina múzeumpedagógus, Szatmári Judit Anna divattörténész, valamint Topor Tünde művészettörténész és Winkler Nóra művészeti menedzser is tárlatvezetéssel várja az érdeklődőket, egy kerekasztal beszélgetés pedig A dolce vita életérzés kulturális gyökereit tárja majd fel.
A tárlatvezetések idején Marco Mezzacapo olasz gitárművész improvizatív játékát hallhatják a résztvevők, akik a kreatív workshopon akár saját útlevéltokot is készíthetnek, miközben Gáspár Károly jazz-zongorajátéka teremti meg a mediterrán hangulatot.
A szervezők kifejtették, hogy a Dolce vita-kiállítás tárlatvezetései mellett az est más művészeti témáknak, köztük a reneszánsz és a gótika találkozását, valamint a kinetikus művészet és az op-art lüktető világát feltáró tárlatvezetéseknek is helyt ad.
Emellett Paletták címmel egy különleges performansz is látható lesz, amely a New Yorkban élő magyar képzőművész, Böröcz András A festők színháza című kiállításhoz kapcsolódva idézi meg az 1980-as évek performanszművészeti hagyományát. Bővebb információ a programról a Magyar Nemzeti Galéria honlapján található.
(Fotó: mti.hu)





