Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közösségi faállítás – ez már nem újkeletű feladat a Szekszárdi Fősővárosi Kör életében. Miután megtalálták az idei évet szimbolizáló fenyőt, rákerültek a díszek és együttes erővel tettek azért, hogy a település részen csodásan magasodjon a tűlevelő.








 

Megtalálták a Fősőváros fenyőfáját, amit december 11-én állítanak fel a városrész lakó és mindazok, akik egy kellemes időtöltésre vágynak a hét zárónapján.

A Kápolna téren 14 órától zajlik a közösségi program, mely minden évben szép számmal vonzza Szekszárd lakóit. 

A Szekszárdi "Fősővárosi" Kör oldalán Szollár Zoltán azt kéri, ha valaki arra jár és szeretné látni a közös fán a saját maga által készített díszt, hozza magával és helyezze a fára, hogy mindannyian gyönyörködhessenek majd benne.

Jó szívvel fogadnak pogácsát a forraltbor mellé. 

Korábban már jelezték, hogy a Mérey utcai ovisok már készítik a karácsonyfára való díszeket.