Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Fertő tó már nagyjából 25 ezer évvel ezelőtt is létezhetett, ráadásul a mainál jelentősen nagyobb területen egy új módszereket használó kutatás eredményei szerint.

Bécsi, innsbrucki és grazi tudósok szerdán közzétett tanulmányukban ásványok vizsgálatára alapozva határozták meg a tó korát, amelyre mindeddig csak távoli becslések álltak rendelkezésre.
A legrégebbi üledékeket a tótól északra fekvő Jois település közelében találták meg. Ezek ma már nincsenek víz alatt, viszont azt bizonyítják, hogy a Fertő tó 25 ezer évvel ezelőtt odáig is kiterjedt. A legújabb kutatási adatok szerint a tó mai kiterjedésében nagyjából 6600 éve létezhet.

Stephanie Neuhuber osztrák geológus elmondta, megdöbbentette őket az eredmény, mert a 25 ezer évvel ezelőtti időszak a legutóbbi jégkorszak idejére esik, amikor eleve igen kevés víz volt a Földön.

A Fertő tó korának meghatározásában a szakértőknek mindeddig nemigen volt megfelelő kiindulási pontjuk, ezért a becslések meglehetősen széles skálán, 10 ezer és több millió év között mozogtak. A kutatók most a közvetlenül a Fertő tó vizéből különleges vegyi eljárással kikristályosítható karbonátokat vizsgálták meg, és az ásványok növekedési sebességét elemezték. A számítások során figyelembe vették azokat az időszakokat is, amikor a tó időről időre kiszáradt.

A Fertő tó korának vizsgálatát eddig az bonyolította, hogy – szemben más vizekkel – ott nem tudták alkalmazni a hagyományos módszereket. A megszokott eljárás szerint egy tóban olyan mélyre fúrnak le, hogy elérjék az aljzatát, és az ottani legrégebbi réteg korát határozzák meg. A Fertő tó viszont olyan sekély, hogy a szél keltette hullámzás eléri a tó fenekét is, és az ottani üledékeket folyamatosan összekeveri.