Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

A pápa harmadik napja Magyarországon

1 év

Vasárnap ér véget Ferenc pápa 3 napos magyarországi látogatása.

A tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség – hangsúlyozta Ferenc pápa a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, ahol szombaton menekültekkel és szegényekkel találkozott. A katolikus egyházfő megköszönte a magyar egyház elkötelezettségét, és köszönetet mondott az ukrajnai háború elől menekülők nagylelkű és lelkes befogadásáért. Beszédében hangsúlyozta: az evangélium középpontjában a szegények és rászorulók állnak.

A katolikus egyházfő a Kossuth téri nyilvános, szabadtéri szentmisét követően délután a hazai egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

Ferenc pápa ezután visszautazik Rómába; repülőgépe este hat órakor száll föl a Ferihegyi repülőtérről.