Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A közelmúltban a település parkjában kialakított pályán versenyeztek. A negyedik versenyre megjött a fagy is ezért a sár helyett a napsütötte részek váltak egyre csúszósabbá.

„Először Manuel indult a természetes és mesterséges akadályokkal teletűzdelt, technikás, sok szintet tartalmazó körpályán és az eddigi eredményeihez hűen újra egy hatodik helyet szerzett. Ezután már a versenyzőink egy közös mezőnyben rajtoltak, ahol már még több lépcsővel nehezített részeket is le kellett küzdeniük az indulóknak”

– idézi a versenyt közösségi posztjában a Szekszárdi Sportközpont. Mivel a rajtbeszólítás sorrendjében szerepe volt az előző fordulókon elért eredményeknek is, ezért Alexa az első, Simon pedig két hónap kihagyás után a mezőny hátsó felében indulhatott. Simon a rajt utáni első kanyarokban bukott, de folytatni tudta a küzdelmet. Sajnos a csúszós pálya nehezítette a küzdelmet.

„Alexa egy újabb betegségből felépülve szerzett 5. helyezést, míg Simon a rajt pozícióján javítva 10. lett.”

Eredmények

Cyclo-Cross Magyar Kupa versenysorozat 4. forduló Iszkaszentgyörgy

  • U13: Mármarosi Manuel 9 kiskör
  • WU17: 4 nagykör, 5. Mármarosi Alexa
  • WU17: 5 nagykör, 10. Tulok-Darida Simon

(forrás, fotó: Szekszárdi Sportközpont közösségi oldala)