Az esetleges örökbefogadó gazdik manapság kétszer-háromszor is átgondolják, hogy befogadjanak-e egy kutyát. Fiáth Szilvia, a Szekszárdi Kutyamenhely vezetőjének tapasztalatai alapján a döntés általában nem pozitív a hontalan állatok számára.

Nálunk sincs már hely újabb állatok befogadására

Mindig nagyon nehéz egy állatmenhely fenntartása, de gazdasági helyzet mellett a Szekszárdi Kutyamenhely nem igazán tud újabb elkóborolt állatoknak otthont adni.

„Az elkövetkezendő 1-2 évet túl kell élnünk”

Mindenképpen azt mondjuk, hogy most az elkövetkező 1-2 évet túl kell élnünk, mert sajnos mindenütt nagy nehézségek vannak. Hozhatom példának, hogy a kuytaeledelek ára megkétszereződött, de ugye a munkabérek is felmentek. Dolgozóink csak a minimálbért kapják, de ezt is az alapítványnak kell kifizetni, ezenkívül a fertőtlenítőszer, amit nagyon sokszor használunk, annak az ára is megkétszereződött.” – tudtuk meg Fiáth Szilviától.

A kutyamenhely vezetője elmondta, hogy náluk a fűtés nem igazán jön szóba, hiszen telente 0 és 10 fok között dolgoznak, viszont a tél mind kutyának, mind embernek, aki a menhelyen van, viszontagságos szokott lenni. Mint megtudtuk, a szalmát az állatok számára adományként kapják, tavaly pedig szintén adományozók segítették őket pár új kutyaházzal.

És hogy hányan fogadnak manapság örökbe kutyát?

A befogadók nagyon kevesen vannak. Fiáth Szilvia azt mondja, általában a menhelyre csak be érkeznek állatok, ki szinte egyik sem jut a birtokról. Reménykedik, hogy ez az állapot változni fog, de a közeljövőben nem lát rá nagy esélyt.