Budapesten tartották a Sakk Magyar Bajnokság 10 fős körmérkőzéses döntőjét 2021.12.07-17. között, ahol 3 paksi sakkozó is szerepelt.

Ács Péternek az Atomerőmű Sportegyesület nagymestere 5 győzelem, 3 döntetlen és 1 vereség mellett 1 pont előnnyel nyerte a versenyt.

Péter, aki többek között junior világbajnoki címmel is büszkélkedhet először szerzett magyar bajnoki címet!

„Ács Péter lett a tehát a bajnok, szívből gratulálok neki, megérdemelt volt az elsősége. Életében először lett magyar bajnok a szerény, szimpatikus és – évtizedek óta – a Paks színeiben játszó versenyző. Aki azonban már korábban is sokszor bizonyított, 2002-ben szuperversenyt nyert Polgár Judit, van Wely és Halifman előtt, majd a bledi sakkolimpián az ezüstérmes csapat eredményes pontszerzője volt. A mostani eredményével bebizonyította, hogy 40 év felett is van élet. Küzdőképessége, sakkszeretete mindig is példamutató volt, ezekből most is jelesre vizsgázott.” – így szólt Horváth József nagymester értékelése.

Képek: ase.hu