Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy szekszárdi férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki 2023. május 7-én 20 óra és másnap délelőtt fél 10 között bemászott az ingatlanja kertjébe a kerítésen, majd a csukott, de nem zárt garázsból különböző elektromos gépeket tulajdonított el 100 000 forint értékben.

Egy 52 éves, Szekszárdon élő, de más-más címeken meghúzódó férfi vált gyanússá.

A következő hetekben még nyolc hasonló, tulajdon elleni bűncselekmény miatt tettek feljelentést a vármegyeszékhelyen lakó sértettek. Többnyire felújítás alatt álló házak vagy házak udvarán lévő melléképületek voltak a tolvaj célpontjai. E

Nem okozott gondot, ha lakatokat kellett lefeszíteni

Sőt a kerítést kivágni sem okozott számára gondot. Minden mozdítható értéket ellopott, szinte válogatás nélkül. Az élelmiszerek és szeszes italok mellett különböző kisgépeket, szerszámokat, egy helyről pedig egy udvari szemeteskukát vitt magával.

Információk alapján a nyomozók és az egyenruhások több címen tartottak kutatást, mely során több, bűncselekményből származó tárgyat foglaltak le, így a kár egy része megtérült.

A lopásokkal a tolvaj közel másfél millió forint kárt okozott a tulajdonosoknak, és a rongálásokkal okozott kár is eléri a 100 000 forintot.

A városban több helyen hosszabb-rövidebb ideig szívességi lakáshasználóként élő férfit a Szekszárdi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki, mely során részben beismerő vallomást tett. Mivel a törvényi feltételek adottak voltak, kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.