Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyáron is kell a vér. Csakúgy, mint az év minden napján. Viszont nyáron a véradók is nyaralnak, többen vannak az utakon – ezért még fontosabb, hogy aki teheti, az nyújtsa a karját.

Az Országos Vérellátó Szolgálat  figyelemfelhívó véradókampányt indít annak érdekében, hogy a nyári hónapokban is biztosítottak legyenek a szükséges vérkészítmények az egészségügyi intézmények számára. Az OVSz kampányához több hazai állatkert, valamint a VIWA vitaminvíz is csatlakozott, akik felajánlásának köszönhetően a július folyamán vért adó donorok között állatkerti belépők, ajándékcsomagok kerülnek kisorsolásra.

A nyár mindig kihívást jelent

Ebben az időszakban sokkal intenzívebb toborzómunkát kell végezni annak érdekében, hogy naponta 1600-1800-an éljenek a véradás lehetőségével. Ez az a mennyiség, ami a biztonságot jelenti.

A nagy meleg és az utazások miatt a rendszeres véradók aktivitásában ilyenkor csökkenés tapasztalható.

Ezért kiemelten fontos például az első véradók száma, mely növeli e nagy és önzetlen család táborát. 

Az OVSz idén július 3. és 31. között nyereményjátékkal egybekötött véradókampányt indít, amely keretein belül minden vért adó donor – online regisztrációt követően – állatkerti belépőket és ajándékcsomagokat nyerhet.

Nekik köszönik a segítséget :

  • ZOO Debrecen
  • Fővárosi Állat- és Növénykert
  • Richter Safari Park
  • Tisza-tavi Ökocentrum
  • Pécsi Állatkert és Akvárium – Terrárium
  • Kecskeméti Vadaskert
Minden fontos részlet az ovsz.hu oldalon megtalálható.