Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Az autónak is jár a feltöltődés – főleg, ha elektromos!

Az elektromosgépjármű-tulajdonosok 45 százalékkal több áramot töltöttek autóikba a nyilvános töltőállomásokon a második negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az előző negyedévhez viszonyítva 13 százalékos a növekedés.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal közleménye szerint az engedélyköteles töltőberendezések száma csaknem 25 százalékkal, 2031 darabra nőtt egy év alatt; ezeken az eszközökön 4094 csatlakozó áll az elektromos gépjárművet használók rendelkezésére. Az adatok értelemzéséhez nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy a Belügyminisztérium adatai szerint a zöld rendszámmal rendelkező autók száma 67 százalékkal, 53 ezerre nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Mint kiderült, Tolnában megháromszorozódott az elfogyasztott energiamennyiség, a legkisebb emelkedést pedig Budapesten, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyében könyvelhették el.

Az úgynevezett publikus töltésű villamosenergia mintegy 58 százaléka Budapesthez és Pest megyéhez kötődik, 5 százalék feletti részaránya van Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megyének, míg a többi megye esetében 5 százalék alatt marad a ráta.  

A háztartási és egyéb nem nyilvános töltési lehetőségek nem szerepelnek a beszámolóban.