Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az amerikai énekes, dalszerző, producer, Charlie Puth (1991) a YouTube-on megosztott feldolgozásaival és saját szerzeményeivel vált ismertté a 2010-es évek közepén. Az igazi áttörést Wiz Khalifa világslágerében, a See You Again-ben való közreműködésének köszönheti, ami Grammy-jelölést is hozott számára.

Charlie zenéjében a funk, a pop és az R&B stíluselemei köszönnek vissza. Produkcióit a kifinomult dallamvilág és zenei érzékenység jellemzi, ami a szövegeit is átszövi. A rajongók nagy örömmel fogadták a május végén megjelenő új kislemezét, a Herot, mely a várva várt 4. stúdióalbumának az előszele. Az Instagram-oldaláról azt is megtudhatjuk, hogy ez volt Charlie életében eddig a legnehezebb dal, amit "meg kellett írnia", hisz arról szól, amikor látod, hogy az általad szeretett ember tönkreteszi magát, de nem tudod megmenteni. Modern pop hangzással a szeretet, a megértés és a kitartás egyaránt visszaköszön benne. A dal megjelenésére Charlie-t nem kisebb sztár, mint Taylor Swift buzdította.

Több híresség mellett Puth is fellépett áprilisban Elton John és Bernie Taupin tiszteletére rendezett koncerten, ahol a páros népszerű dalaikért Gershwin-díjban részesült.