Megkezdődik a Duna-parti sétány felújítása Pakson, a munkaterületet ma csütörtökön adták át a kivitelezőnek. Régóta várt rekonstrukcióról van szó, amelyet követően a 21. századi elvárásoknak megfelelő körülmények között töltheti majd a szabadidejét a lakosság a sétányon.

A lépcsősortól az Anna utcai lejáróig mintegy 200 méter hosszan és 1400 négyzetméteren újul meg a sétány. A kivitelezés során térkő burkolatot tesznek le, zöldövezetet (évelők, cserjék, fák) alakítanak ki a területen gondosan védve közben a gesztenyefákat. Mindemellett új utcabútorokat, padokat, asztalokat helyeznek ki a sétányra és ivókút is lesz.

Tizenhárom új köz- és parkvilágítási lámpatestet helyeznek el, valamint közösségi célú vezeték nélküli hálózatot és térfigyelő kamerarendszert építenek ki.. A mostani munkálatokat a Hegedűs és Schmidt Kft. végzi, a befejezés határideje június 30. A beruházás értéke közel 130 millió forint, amit részben kormányzati támogatásból, részben önkormányzati saját forrásból biztosítanak.