Bornai Tibor 1956-ról mesél és énekel új műsorában

A KFT zenekarból ismert dalszerző a forradalom 70. évfordulójára állította össze a Megyünk vagy maradunk – Mesék és dalok ’56-ról című, 70 perces előadását. Egy szál gitárral idézi fel személyes emlékeit és azokat a dalait, amelyekben az 1956-os események hatása is megjelenik.

Bornai Tibor 1956 őszén még csak másfél éves volt, később azonban olyan budapesti utcákon járt óvodába és iskolába, ahol a forradalom zajlott. Gyerekkori emlékei között a golyónyomokkal tarkított házfalak is megmaradtak.

A műsorban elhangzik többek között a Zeng az ének, amelyet Koncz Zsuzsa tett ismertté, a Szabadság, szerelem, valamint a Fényes a hajnali ég és a Zsó. Bornai előadja a Kárpáthy Csongor című dalát is, amely a Bródy János által írt Kárpáthyék lánya témájához kapcsolódik.

Az előadás címe a műsor egyik központi kérdésére utal: maradni vagy külföldön új életet kezdeni. Bornai elmondása szerint ez a dilemma évtizedeken át őt és a környezetét is foglalkoztatta.

A dalszerző október 16-án a budapesti Csili Művelődési Központban, október 22-én a siófoki Kálmán Imre Művelődési Központban, október 23-án pedig Algyőn adja elő a műsort. A siófoki előadás a művelődési központ tájékoztatása szerint 18 órakor kezdődik, és ingyenes, de regisztrációhoz kötött.